Hírek

17 aug
Füvön és jégen
Hatcsapatos felkészülési tornán vesz részt szerdától szombatig a DEAC jégkorongcsapata, az egyetemi együttes három nap alatt háromszor is jégre lép. Folytatódnak a küzdelmek a focibajnokságokban is.
15 aug
A legjobb dartsosok Debrecenben
A Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközponjában rendezik meg a darts felnőtt és utánpótlás nemzeti bajnokság következő fordulóját augusztus 18-án és 19-én. A színvonalas versenyen mintegy 200 sportoló indul.
13 aug
Mindenből egy
A hétvégén már teljes üzem volt az egyetem nagypályás felnőtt labdarúgócsapatainál. Elindult a megyei I. osztály, ahol egy-egy győzelem és vereség volt a fekete-fehér csapatok mérlege. Az NB III-as legénység ezúttal idegenben szerzett fontos pontot.
10 aug
Mindenki pályára!
A hétvégén indul a labdarúgó megye I. küzdelemsorozata, amelyben idén már két egyetemi csapatnak, a DASE-nak és a DEAC II-nek is szurkolhatunk. Pályára lép az NB III-as alakulat is, jön a második forduló.
08 aug
Újabb élvonalbeli csapat a DEAC-nál
A Magyar Floorball Szövetség döntésének értelmében a DEAC floorballcsapata indulhat a Salming OB I-ben az SZPK Komárom helyett ősztől. A srácok nem érdemtelenül folytathatják a nyolccsapatos legmagasabb osztályban.
07 aug
Jégre lépett a DEAC hokicsapata
Az egyetemi jégkorongegyüttes valamennyi játékosa csatasorba állt hétfő délelőtt, közöttük a hétvégén érkezett Kuleshov. David Musial igazi lendületes edzést vezényelt, sok korizással, lövéssel a tréning első részében, egymás elleni játékkal a második felvonásban.
06 aug
Egyetemista erőemelők sikere
A Debreceni Egyetem csapata második helyet szerzett a csehországi Egyetemi Erőemelő Világkupán. A csapattagok egyéniben is sikeresek voltak, több érmet nyertek, és új magyar csúcsokat állítottak fel a plzeni versenyen.
19 júl
Véget ért a Campus Sportfesztivál
Kispályás fociban és tollaslabdában is a Debreceni Egyetem hallgatói szerezték meg az első helyezést a Campus Fesztivál sporteseményén. A DE sportlétesítményeiben tartott kétnapos rendezvény szerdán az eredményhirdetéssel zárult.
17 júl
Elrajtolt a Campus Sportfesztivál
Rekordszámú, több mint 1000 magyarországi és határon túli hallgató részvételével elkezdődött a Campus Fesztivál sportrendezvénye a Debreceni Egyetemen. A kétnapos program a sportolás mellett a fiatalok közösségépítését is szolgálja.
12 júl
Rekord a Campus Sportfesztiválon
Minden eddiginél több, mintegy 1000 magyarországi és határon túli egyetemista és főiskolás nevezett az idei Campus Sportfesztiválra. A Debreceni Egyetemen rendezett július 17-18-ai sporteseményen 25 magyar és 17 külföldi intézmény hallgatói vesznek részt.