Négy mérkőzés itthon

2020, január 10 - 09:44
Nem unatkozhatnak a napokban a debreceni sportbarátok, hiszen hazai pályán játszik bajnoki mérkőzést a DEAC kosárlabda-, jégkorong, futsal- és női röplabdacsapata. Floorballosaink idei első tétmérkőzésüket Komáromban vívják. Férfi röplabdázóink megkezdik az Extraliga küzdelmeit.

Kosárlabda - az Oroszlány ellen folytathatja jó sorozatát a DEAC
Az újonc OSE Lions együttesét fogadja pénteken a DEAC kosárlabdacsapata az NB I A 15. fordulójában. A találkozót 18.30 órától az Oláh Gábor utcai csarnokban rendezik, és az M4 Sport élőben közvetíti.

- Ez az OSE már nem az a csapat, amelyikkel az év elején találkoztunk, akkor még nem voltak összeállva, még keresték a végleges keretüket. Most látszik igazán, hogy milyen értékes volt az oroszlányi győzelmünk, hiszen mindenki jócskán megszenved náluk, több nagy skalpot is begyűjtöttek már. Most nálunk lesz a hazai pálya előnye, és azt gondolom, nekünk magasabb céljaink is vannak, ezért mindent meg fogunk tenni, hogy itthon tartsuk a két pontot. Kielemeztük az OSE játékát, igyekszünk minél jobban felkészülni péntekig, és remélem sikerül győzelemmel zárnunk a rangadót – mondta a pénteki találkozóról a DEAC hátvédje, Polyák László.

Jégkorong – győzelemmel búcsúznának
Pénteken 18 órától az utolsó hazai alapszakasz mérkőzésüket vívják a DEAC jégkorongozói, ellenfelük a Hokiklub Budapest lesz. A mieink eddig háromszor találkoztak a fővárosi piros-fehérekkel a bajnokságban, és minden meccsen győzelmet könyvelhettünk el. Erre ezúttal is jó esély lesz, még annak ellenére is, hogy sok a sérültünk.

- Mivel kevesen vagyunk, az egyszerűségre kell törekedni. Fontos, hogy ne emésszenek fel túl sok energiát a felesleges kiállítások, vagy olyan szituációk, amikre nincs szükség. Egyszerűen kell játszani, és akkor nem lehet probléma – nyilatkozta a DEAC védője, Mestyán István.


Floorball – megtartani az első helyet
A Salming OB I-es bajnokság éllovasa, a DEAC vasárnap az SZPK Komárom vendégeként lép parkettre, és a cél nem is lehet más, mint folytatni a jó szereplést, és megtartani az első helyet. A találkozót 16 órától rendezik a komáromi Városi Sportcsarnokban.

Futsal - hatpontos meccs a Fradi ellen
A Debreceni Egyetem férfi futsalosai a Ferencvárost látják vendégül a DESOK-ban, az összecsapás péntek este 20.30-kor kezdődik. Együttesünk jelenleg az ötödik helyen áll a táblázaton, a zöld-fehérek a hatodik pozíciót birtokolják, a két gárda között csupán egy pont a differencia. Elek Gergő tanítványai október elején sokáig emlékezetes meccsen győzték le a fővárosiakat 6-5-re.

- A Fradinál kimondott cél az első ötbe kerülés – kezdte a DEAC csapatkapitánya, Szentes-Bíró Tamás. - A zöld-fehérek a nyáron komoly erősítéseket hajtottak végre, egyénileg képzett futsalosok alkotják a keretüket. Mi a bennmaradásról beszélgettünk a szezon előtt, így óriási bravúr lenne, ha a felsőházban folytathatnánk. Az edzéseken nem éreztem a csapaton feszültséget, felesleges is lenne, ha idegeskednénk, ugyanis nem nyomja teher a vállunkat. Talán az FTC legyőzését nevezném az év eddigi legjobb meccsének. Nem is a játékunk volt kiemelkedő, hanem a küzdeni tudásunk. A szünetben három góllal vezetett ellenfelünk, de ez sem szegte a kedvünket. Remélem, ezúttal is sikerrel vesszük a mérkőzést – zárta szavait a játékos.

Röplabda – rajta az Extraligában
Szenzációs sikert ért el a DEAC férfi röplabdacsapata azzal, hogy az alapszakaszban a harmadik helyen végzett, és ezzel a felsőházban, vagyis az Extraligában folytathatja szereplését, amit a Pénzügyőr otthonában kezd meg. A két gárda ütközete vasárnap 17 órakor kezdődik. Azt nem lehet mondani, hogy Fodor Antal legénysége "az ismeretlenbe ugrana fejest", hiszen már az alapszakasz során is megmérkőzött a fővárosiakkal. Ellenfelünk hazai környezetben és a DESOK-ban is le tudta győzni a DEAC-ot, ebből kiindulva kijelenthető, hogy nehéz dolga lesz a csapatunknak.

- Az egyik éremesélyes együttes csarnokában vendégeskedünk. A találkozó esélyese a Pénzügyőr, de szeretnénk megnehezíteni a vetélytársunk dolgát. Sajnos több betegség és sérülés is nehezíti az életünket, valószínűleg nem tudunk teljes csapattal kiállni a hétvégén. A hangulatunk egyébként kiváló, a srácok nagyon örülnek, hogy sikerült bejutniuk az Extraligába - nyilatkozta Fodor Antal vezetőedző.

Női röplabdacsapatunk a "szomszédvár" FATUM Nyíregyházát fogadja vasárnap 14 órától a DESOK-ban. A harmadik helyen álló nyíregyháziak tizenegy meccsükből kilencet behúztak, csak kétszer szenvedtek vereséget. Kuszkó Zsolt tanítványainak nem indult jól a 2020-as esztendő, hiszen a Kispest otthonában 3:0-ra maradtak alul az előző héten. Október végén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiek 3:1-re győzték le a DEAC-ot, most lányaink megpróbálhatnak visszavágni.

További részletek: http://deac.hu/

NyD


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

Megismertem a tájékoztatót és elfogadom